

A mese, mint műfaj egészen a XVIII. századig egyáltalán nem a gyerekeknek szólt.
Manapság sajnos rengetegen úgy gondolják, hogy a meseolvasás gyermekded elfoglaltság, van egy látszólagos nyomás, hogy egy bizonyos kor után az embernek tudatosan le kell rombolni magában a gyermeki énjét. Felnőtt fejjel hajlamosak vagyunk megfeledkezni gyermekkorunk csodavilágáról, és azt feltételezni, hogy a mesék csak a gyermekek számára élvezhetőek. A mesék kortalansága pedig épp abban rejlik, hogy még felnőtt fejjel is találhatunk bennük olyan tanulságot és tanácsot, melyet levonhatunk, megfontolhatunk. Napjainkban virágzik a fantasy-irodalom, aminek sokszor bizony mese az alapja. Óriási igény van rá, és hiába az előítéletek, a valóságban nagyon komoly mélységekbe vihet a varázsvilág is.
Ezek a könnyed és tanulságos történetek úgy adnak útravalót, hogy közben kikapcsolnak, elfeledtetik velünk a stresszes mindennapokat. Ez pedig hatalmas nagy ajándékot jelent a mai felgyorsult világban, hiszen a párperces megnyugvás is megkönnyíti azt, hogy másnap újra szembenézzünk a nehézségekkel.
Jessica Day George: Éjféli Bál
Átok ül a tizenkét lánytestvéren. Rose hercegnő a legidősebb közülük, akik arra kárhoztattak, hogy mélyen a föld alatt, a gonosz Kőbezárt király palotájában táncoljanak minden éjjel. Születésüktől kezdve sújtja őket az átok, és csak a halál adhatja vissza a szabadságukat. Rose azonban találkozik Galennel, egy fiatal, katonából lett kertésszel, aki nem veti meg a kalandot, és épp olyan elszánt, akárcsak Rose, és a szabadság egyszeriben nem is tűnik olyan elérhetetlennek. Hogy legyőzzék a királyt és sötét udvartartását, szükségük lesz egy láthatatlanná tévő köpenyre, egy fekete gyapjúláncra, melyet bűvös ezüst kötőtűkkel kötöttek, és mind közül a legkritikusabb hozzávalóra - az igaz szerelemre.
A Széttáncolt cipellők című mese újrafeldolgozásával Jessica Day George ismét megmutatja, milyen mesterien alkot valami teljesen újat egy történetből, amelyről csak hittük, hogy ismerjük.
Raktári jelzet: D 31
Eloisa James: Éjféli csók
Az árva Kate egy vidéki birtokon éldegél mostohaanyjával és féltestvérével, Victoriával. Talpraesett, dolgos teremtés, aki intézi a birtok ügyeit, s nem sok gondja van bálokra, társasági mulatságokra. Egy nap azonban mostohaanyja ráparancsol, hogy vegyen részt egy bálon, mégpedig a húga képviseletében, annak jegyese, Lord Dimsdale oldalán. A szerepcsere oka meglehetősen prózai: a két fiatalnak sürgősen házasságot kell kötnie, amelyre Dimsdale egyik hercegi rokonának is áldását kell adnia. Victoria arcát azonban kutyaharapás csúfítja, így Kate-nek kell eljátszania a szerepét a hercegi bálon.
Gabriel herceg maga is nősülni készül: menyasszonya egy gazdag orosz hercegnő, akinek a hozománya segítheti ki a férfit nehéz anyagi helyzetéből, miután váratlanul a nyakába szakadt egy romos angliai kastély felújításának és számtalan rokona ellátásának kötelezettsége. Kate és Gabriel a báli forgatagban egymásra találnak, s a szívük lángra lobban. De vajon hová vezetnek az érzelmek, ha a hercegnek nősülnie kell, Kate pedig szegény lány?
Eloisa James (Szerelmes hercegnő, Csábító ajánlat) regénye 19. századi Hamupipőke-történet, finom humorral megírt, könnyed és szerethető mese, melynek végén mindenki megtalálja párját.
Raktári jelzet: J 26
Alex Flinn: A Kiss in Time - Csók, pont jókor
Taliát egy átok sújtja… Jack megtöri az átkot.
Mondták nekem, hogy óvakodjak attól az átkozott orsótól, de ez annyira elbűvölő volt, annyira hipnotikus…Aznap csak egy kis kalandra vágytam, ezért léptem meg a turistacsoporttól. De találni egy kómában lévő várost, benne egy állati dögösen kinéző, alvó kiscsajjal, na ez nem éppen az volt, amire számítottam.Ugyanott ébredtem, de egy egészen más időben – egy vadidegen csókja ébresztett fel. Én nem azért csókoltam meg, hogy segítsek rajta. Néha csak úgy csókolózik az ember.
Nem tudtam, hogy aztán ez fog történni. Most aztán alaposan benne vagyok a pácban, mivel az apám, a király engem okol, hogy romlásba döntöttem az országunkat. Nincs más választásom, mint elszökni innen, méghozzá ezzel a közemberrel! Most aztán jól megszívtam: itt van a nyakamon ez a gügye királykisasszony, plusz a bőröndje, tele az ékszereivel… Az egyetlen jó hír: a szüleim totál ki lesznek kattanva!
Raktári jelzet: F 64
Mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán, mit jelent gonosznak lenni? Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára.
A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újra értelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását.
Raktári jelzet: M 13
Marissa Meyer: Cinder - Hamupipőke a kiborgok között
Százhuszonhat évvel a negyedik világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra... Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van...
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás "nemzetbiztonsági ügy". Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.
Raktári jelzet: M 60
Lucinda Riley: Pillangószoba
Posy Montague a hetvenedik születésnapjához közeledve még mindig a gyönyörű, suffolki házban él, ahol az idilli gyermekkorát a pillangók kergetésével töltötte, és ahol később a saját gyermekeit felnevelte. Az asszony tudja, annak ellenére, hogy az omladozó ház millió emlékét őrzi, az az észszerű döntés, ha minél előbb megválik az ingatlantól.Posy gyökeresen változtatna az életén, ám ekkor felbukkan egy arc a múltból – Freddie, az első szerelme, aki ötven évvel korábban minden magyarázat nélkül elhagyta, és ezzel ezer darabra törte a szívét. Az asszony előtt hamar nyilvánvaló lesz, hogy volt szerelme és szeretett otthona pusztító titkot őriz.
Raktári jelzet: R 73
(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH