



A költészet nem csupán szavak egymásutánja - érzések, gondolatok és pillanatok lenyomata, amelyek összekötnek bennünket egymással és önmagunkkal. A Költészet Napja különleges alkalom volt arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és teret adjunk ezeknek a hangoknak: a kimondottaknak és a még meg nem fogalmazottaknak is.
A költészetnapi rendezvénysorozatunk egy különleges élménnyel kezdődött! A Tiszaújvárosi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3. osztályos tanulói szavaltak a könyvtárunkban az iskola 50. jubileumi ünnepségének egyik programjaként.
Kora délután Ünnepi szavalóversenyt rendeztünk, amelyre városunk iskoláiból érkeztek tehetséges diákok. A verseny során számos megható és szép szavalatot hallhattunk, amelyekből jól látszott, hogy a költészet ma is közel áll a fiatalokhoz. Lajos András színművész, a zsűri elnöke elismerően értékelte a szavalóversenyen elhangzott verseket, kiemelve a résztvevők felkészültségét és lelkesedését. A 6–18 éves korosztály előadásai sokszínűek és színvonalasak voltak, méltón képviselve a költészet szeretetét. Szívből gratulálunk minden résztvevőnek és felkészítő tanáraiknak!
Díjazottjaink:
I. kategória (1-2. osztály)
1. helyezett: FILEP LILI
2. helyezett: MAGYAR ZSÓFIA
3. helyezett: KERESZTESI BORI
Különdíj: PÖSTÉNYI KAMILLA
II. kategória (3-5. osztály)
1. helyezett: FEHÉR KRISTÓF
2. helyezett: ERDEI LÉDA EVELIN
3. helyezett: SZÉP VINCE
III. kategória (6-8. osztály)
1. helyezett: VÁRADI-BARTÓK ZOLTÁN
2. helyezett: NAGY-VITÁNYI SZOFI
3. helyezett: SZABÓ SZÓFIA
Különdíj: KÓNYA DORINKA
IV. kategória (9-12. osztály)
1. helyezett: CSIKÁSZ ÁRON
2. helyezett: SZÉKELY MANNA DÓRA
3. helyezett: SZÉKELY NOÉMI JUDIT és HANKÓ MIRELLA
A költészetnapi rendezvénysorozatunkat egy igazán különleges műsorral zártuk. Klasszikus versek, komoly- és könnyűzene, valamint humor találkozott egy színpadon - mindez friss, lendületes improvizációval átszőve.
Az est előadója Sövegjártó Áron színművész volt, a VERSmindenÁRON című zenés irodalmi, stand-up est megálmodója és előadója, aki egyedi stílusával varázsolta el a közönséget.
Kiegészítő programként Verskávézóval és játékkal készültünk. Olvasóinknak lehetőségük volt a "Költői kérdés" című keresztrejtvényünket kitölteni, illetve egy online szabadulószobában tehették próbára irodalommal kapcsolatos tudásukat. A helyes megfejtők sorsoláson vehettek részt.
A "Költői kérdés" keresztejtvény nyertese: SURÁNYI ESZTER
A "Költők, múzsák, szerelmek" szabadulószoba nyertese: BADONICS SÁNDORNÉ
Köszönjük, hogy velünk ünnepeltétek a költészetet!
(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH