Töltődj fel nálunk! logó

2025 LegÖKOsabb olvasója

A LegÖKOsabb olvasó és a Játszani KÉK! díjazottjai

2025-ben újra meghirdettük az ÉV legÖKOsabb olvasója címet. Az előző évhez hasonlóan nem kellett mást tenni, mint minimum 15 pecsétet összegyűjteni úgy, hogy a könyvtár KÉK rendezvényeit és szolgáltatásait igénybe veszi.

Az évet Dr. Móréné Naszrai Ilona és Veresné Juhász Márta gyógytornászok előadásával nyitottuk meg, majd Luczai Gabriella beszélt a függőségek kezeléséről. Jánosi Katalin a természetes lábápolásba, míg Pribus Tünde a szép bőr titkaiba avatta be a résztvevőket. A Magyar Vöröskereszt Tiszaújváros Területi Szervezetével együttműködve nagyon sok hasznos gyakorlati tanáccsal gazdagodtak az érdeklődők az elsősegélynyújtás témakörében. Ősszel Sándor Anikó El Caminós élményeiről mesélt.

Az ismeretterjesztő előadásokon túl közösségi rendezvényeket is szerveztünk, mint pl. a Magbörzét, Palántabörzét vagy a Könyvbörzét.

Mozgásra is kínáltunk lehetőséget. A "Hamvas 60: Kihívások a sportot kedvelőknek" című kihívásunkon 60 km-t kellett tekerni, futni vagy túrázni. A Tiszaújváros Települési Értéktár szokásos őszi rendezvényén, az Értéksétán a kirándulni vágyók megismerkedhettek a Tiszavasvári Fehérszik élővilágával.

Ősszel tekinthették meg az érdeklődők a "Természettel élni: Barangolás a Dél-Dunántúl tájegységein" című kiállításunkat, mely a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra mentén található népi építészeti és természeti értékeket, valamint a térség kulturális örökségét mutatta be.

A könyvtár KÉK szolgáltatásaival a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra hívtuk fel a figyelmet. A működésképtelen mobiltelefonok leadásával hozzájárulunk ahhoz, hogy az értékes fémek körforgásban maradjanak. Kitűző vásárlásával a Magyar Madártani Egyesületet támogatjuk, a Növénykoliba pedig hoztak és vittek is szobanövényeket. Természetesen a KÉK dokumentumok kölcsönzése is egy pecsétet ért.

És most jöjjenek a nyertesek.

Az 1. kategória nyertesei 21 pecsét gyűjtésével PÖSTÉNYINÉ HARANGI GIZELLA és KOVÁCS GÁBOR

A 2. kategória nyertese: TÓTHNÉ BÖSZÖRMÉNYI ANITA

Gratulálunk a nyerteseknek! 

Online Adventi Mesekalendárium – 24 nap, 24 varázs...
Játszani KÉK! eredményhirdetés

Kapcsolódó tartalmak

Tiszaújváros - Érezd magad otthon logó

Hamvas Béla Városi Könyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 37. 
Telefon: 49/548-430
 

Minősitett konyvtar cim

Minősített könyvtár cím

Tiszaszederkényi Fiókkönyvtár
Cím: 3580 Tiszaújváros, Bocskai út 33.
Telefon: 49/548-248 (felnőtt kölcsönzőtér)
Telefon: 49/548-247 (gyermek kölcsönzőtér)
E-mail: szederkeny_konyvtar@tujvaros.hu 

(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH