100 éve született Pilinszky János

Négysoros

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet. 

Az Apokrif című vers életművének egyik legkimagaslóbb orma, negyvenes és ötvenes évekbeli költészetének alap- és viszonyítási pontja. Kortársak emlékezéséből tudjuk, hogy a költő jambikus lejtésű, legnagyobbrészt félrímes szerkesztésű költeményét eredetileg négysoros versszakokban írta le, s valamivel, maga sem tudta, miért, elégedetlen volt.

„Az Apokrifot szinte soron­ként írta, két-három eszten­dőn keresztül, és szinte soron­ként vitte Nemes Nagy Ágnes­nek meg­mutatni. Mikor már kész volt a vers, Pilinszky elment hozzá, és halál­sápadtan azt mondta, mégsem jó, nem jó az Apokrif…" – mondja Lator László.

Pilinszky János számára a hit, a vallásosság nem a kihirdetés vagy az e világi politikai, ideológiai küzdelem terepe volt, hanem a személyiségnek Istenhez fordulása, Isten igéjének keresése. Az embernek közvetlen a viszonya Istennel, ezt a közvetlenséget keresi, méghozzá a bűntől megmenekülő ember megtisztulásában. Ez határozza meg a teljes Pilinszky-életművet: az Istennel való kapcsolat vágyát, annak lehetetlenségét a nem várt megvalósulás egy sajátos változata követi.

A hatvanas években költészete elnémult, de a következő évtizedben új típusú lírával jelentkezett: apró verstöredékeket írt. Utolsó pályaszakaszában megjelent kötetei a Nagyvárosi ikonok, a Szálkák, a Végkifejlet és a Kráter.

Lelki adottságai különlegesnek mondhatók, szellemi képességei kivételesek voltak. Nagyon megértőnek bizonyult más emberekkel szemben, különösen az elesettek, a társadalomból kiszorultak, a bűnösök iránt. A szeretetet mindennél fontosabbra becsülte. Neurotikus személyiségét káros szenvedélyekkel rombolta, 18 éves korától nikotinista volt, később alkoholizált és a gyógyszerek hatásával is visszaélt, melyekkel elsősorban álmatlanságán igyekezett úrrá lenni.

Szerelmi élete örökre beteljesületlen maradt. Édesapja korai halála miatt csak nők nevelték, akik ráadásul szigorúak voltak vele. A meztelenség is bűnös dolog volt számára, a festményeken a ruhátlan angyalok felháborították. Tizenéves korában szembesült vele, hogy valójában a férfiak érdeklik, ezt azonban csak képzeleti síkon élte meg. Homoerotikus vonzalma éles ellentétbe került mély vallásosságával, emiatt bűnösnek érezte magát, azonban vállalta: „A háború előtt kívülről nézve talán betegesnek mondható félénkségem ideig-óráig eretnek vonzalmakba sodort. Ezt se akkor, se most nem bánom, és nem szégyellem. A háború és az utána következő kollektív megrázkódtatás azonban – anélkül, hogy akartam volna – ismét visszaszorított a közösbe, az élet és benne az emberiség átlagába."

Voltak női kapcsolatai is, „az egyik boldogtalan szerelemből gázoltam a másikba rettenetes intenzitással. Akkor meg az történt, hogy annak ellenére, hogy én voltam, aki kudarcot vallott, én bűnhődtem. Mert ha az ember lélekkel nem győz egy szerelmet, akkor az visszaesik a testbe, és átváltozik merő szexualitássá."

Első feleségével, a zsidó származású Márkus Anna festőművésszel való házassága nagyon rövidnek bizonyult, csupán néhány hónapig tartott. Férjes asszonyok társaságát is kereste, Jutta Scherer vallástörténésszel való kapcsolatának megtartásáért a káros szenvedélyeiről is hajlandó volt lemondani. Szakításuk után a gitárművésznek készülő Ingrid Ficheux-t vette feleségül, aki igazi társa lett, de gyermekük nem született.

Mire megjössz

Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.

A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.

Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.

A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedül tiéd,
kezdettől fogva neked készült
e nagyszerű egyszerüség…

Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban…

Munkásságát ritkán jutalmazták. Első kötetéért 1947-ben Baumgarten-díjat kapott. A következő elismerést, a József Attila-díj első fokozatát huszonhárom évvel később, 1971-ben kapta meg. 1974-ben megválasztották a Bajor Szépművészeti Akadémia levelező tagjának. 1980-ban költői életművéért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1962 őszétől volt tagja a Magyar Írószövetségnek. 1981-ben váratlanul halt meg Budapesten.

Írta: Ujjné Tellér Gabriella könyvtáros

AJÁNLÓ

• Törőcsik Mari emlékezése Pilinszky Jánosról (1997). Megtekinthető a youtube csatornán.
• Pilinszky János - Utószó. Megtekinthető a youtube csatornán.
• Pilinszky János összegyűjtött versei
• Pilinszky János digitalizált művek (PIM)

Felhasznált irodalom:

• Tüskés Tibor: Pilinszky János alkotásai és vallomásai tükrében. Budapest : Szépirodalmi Kiadó, 1986.
• Fülöp László: Pilinszky János. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1977.
• Czeizel Endre: Pilinszky családfája
• …szinte soronként írta. Beszélgetés Lator Lászlóval Pilinszkyről

Könyv- és hangoskönyv ajánló